Magyarország és a világ legnagyobb előadója is kiadta az új albumát áprilisban, azonban nem csak Azahriahról, és főleg nem Taylor Swiftről szólt a hónap. Kijött egy indie-lemez is, ami lekötött és tetszett (ez már az év meglepetése), és a magyar előadók is szépen villogtak. Így láttam áprilist zenei téren.

ALBUMOK

Április legjobb albuma: Azahriah - skatulya I

Jó pár remek albumot volt szerencsém hallani áprilisban, azonban egyértelműen Azahriah legújabb munkája lett a legerősebb közülük. Már a kritikámban nagyjából mindent leírtam róla, így nem is fecsérelném feleslegesen a szót: egyszerűen az Azi-stílus csúcsra járatása lett ez a lemez, így 2 hét távlatából sem untam meg, vagy vesztett volna az erejéből. Bombasztikus, rétegzett hangzás, Azahriah talán eddigi legjobb, legérettebb dalszerzése, remek dallamok és még erősebb szövegek jellemzik ezt az albumot, hogy aztán az utolsó dalban tényleg elszabaduljon a pokol.

10/10

Legjobb dalok: cipoe - full, viadal, tartarosz

Vampire Weekend - Only God Was Above Us

Alapvetően nem az én stílusom az indie, azonban előfordul, hogy kifejezetten tetszik pár album ebből az irányzatból. A Vampire Weekend legfrissebb lemeze is ilyen lett: már a nyitó Ice Cream Piano-tól kezdve szerettem az eltalált hangzást, a fülbemászó dallamokat és a hozzáállást is. Érződik a zenekaron, hogy az ötödik album alatt sem érződik rajtuk, hogy kiégtek volna, még mindig nagy örömüket lelik a zenélésben. A csapat ezen az albumon reflektál leginkább önmagára, gyakorlatilag mindent megidéznek, amit az elmúlt 18 évben alkottak. Nagy szó, hogy ennek ellenére mégsem fordul fáradt önismétlésbe a lemez, hanem ennek ellenére is igyekeznek minél frissebbek lenni. A már említett nyitódal mellett személyes kedvencem a Capricorn, ami az év eddigi egyik legerősebb hookjával azonnal kitörölhetetlenül beleégett a fülembe, de a Mary Boone és a záró, majd' 8 perces Hope is az album legerősebb pontjai közé tartoznak. Ennek ellenére a közepén észrevehetően leül a lemez, a Prep-School Gangsters és a The Surfers számomra mind a felejthetőbb tételek közé tartoznak. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy pont engem ennyire meg tud szólítani egy indie-album, így bátran ajánlom azoknak is, akiknek teljesen idegen a stílus.

8/10

Legjobb dalok: Ice Cream Piano, Capricorn, Hope

Blahalouisiana - Sötét villám

Eddig nem nagyon tartottam magam Blahalouisiana-rajongónak, ez az új album után sem változott. Számomra mindig is túl kevés kapaszkodó volt a zenéjükben, és főleg a dalszövegekben, sosem tartottam igazán frappánsnak vagy fülbemászónak őket. Tisztában vagyok vele, hogy az alternatív műfajoknak nem is feltétlenül ez a céljük, azonban szerintem más alter zenekarok, mint például a Carson Coma, sokkal idézhetőbb sorokat és énekelhetőbb dallamokat írnak. Mindkét téren mutatkozik fejlődés a Blahalouisiana legújabb albumán - ugyan nem hallgattam végig a teljes diszkográfiát, de most először érzem azt, hogy nem egyedül Schoblocher Barbi mindent elsöprő hangja viszi a hátán a produkciót. A Sötét villám számos helyről merít inspirációt, így egy kifejezetten énekelhető és táncolható lemezt kaptunk. Azért az tisztán érződik, hogy az énekesnő hangját minden egyes dalban kihasználják, és ennek meg is van az eredménye: egyszerűen fantasztikus teljesítményt nyújt, mintha ezek a nehéz énektémák csak úgy kisujjból jöjjenek neki. A szövegek ezúttal kifejezetten jók, és egyáltalán nem súlytalan témákról szólnak, sőt, kimondhatom, hogy ez az első Blaha album, ami igazán le tudott kötni, és szívesen újrahallgattam.

7/10

Legjobb dalok: Éllek túl, Szeressetek, Sötét villám

Lil Frakk - Innen a név

Ha nem jött volna április végén Azi, akkor minden bizonnyal csont nélkül Lil Frakk viszi az év lemeze díjat. Sokat nem tudok mondani róla: már megszokottak a kreatív, ötletes sorok, a sajátos humor és a zseniális ad-libek, azonban ez eddig a rapper legizgalmasabb munkája. A trendekhez igazodva elektronikus, tánczenéből merített elemek is tarkítják a lemezt, sőt, a Kutyahouse-ban house hatások is felfedezhetők - és ez bizony piszok jól áll neki. Nagyon jó érzés hallgatni ezt az albumot, és nem kevésbé örülök annak, hogy a hip-hop egyre inkább kezd a fájdalmasan sablonossá, kiszámíthatóvá vált trapes vonal helyett új irányokat is kipróbálni.

9/10

Legjobb dalok: Boszi, Kutyahouse, Badacsony

Taylor Swift - The Tortured Poets Department

Igen, meghallgattam. Igen, ugyanolyan, mint az összes többi. Igen, pont emiatt nem készült róla külön cikk. Egyszerűen kiborító és borzasztóan unalmas, hogy Taylor Swift bármikor kiad egy lemezt, senki sem a zenéről beszél, hanem minden másról. Éppen ezért én most csak a zenéről fogok írni. Arról pedig nincs mit, csak ennyit: a megszokott, patikamérlegen összerakott, pop-rágógumi, ami gyümölcsös vagy mentolos szájíz helyett csak keserűséget hagy maga után. Nem rossz, nem jó, egyszerűen semmilyen.

5/10

DALOK

Április legjobb dala: Architects - Curse

Tudom, egy gyenge poprajongó vagyok, de nekem csak a legutóbbi pár lemezzel ért be igazán az Architects. Persze mindig is bennük volt a potenciál, és a Hollow Crown óta tényleg nem rossz albumokat hoztak ki, de engem a változatosságot nélkülöző metalcore egyszerűen nem tud elkapni. Ehhez képest a Holy Hellt már imádtam, a For Those That Wish To Exist szimfonikus zenekarral felturbózott Abbey Road-os változatát nagy kanállal zabáltam, a hosszú nevű 2022-es album arénarockos, elektronikus kísérletezései pedig a zenekar eddigi legjobb dalaiból hozott párat. A gyűlölködőknek kiadott, pofátlanul fun Seeing Red után így kíváncsian vártam az új szerzeményt, főleg, miután megláttam, hogy a BMTH-ból frissen kiebrudalt Jordan Fish társszerzőként és producerként vette ki a részét a munkálatokból. Na most ez utóbbi tény ordít a dalról. Ennek ellenére mégsem fordul át kétségbeesett, kiszámítható bringmethehorizonkodásba a dal, épp ellenkezőleg: a felemelően fülbemászó refrén mellett ízig-vérig Architects-féle riffeket és breakdown-t kapunk - amiben Sam tényleg azt hörgi, hogy breakdown. Nagyon remélem, hogy a két új single helyet kap majd egy hamarosan érkező albumon, mert most érzem úgy, hogy igazán összeért az Architects: hozzák a régi vágású, technikás és kíméletlen riffeket, de átitatják a dalt az utóbbi albumokból szerzett dalszerzési tapasztalatok is.

Twenty One Pilots - Backslide

Nem sok híja volt, hogy Tyler és Josh visszatérése viszi el a hónap dala díjat, ugyanis a duó egy újabb remek dalt hozott ki a májusban érkező Clancy-ről. Old school hip-hopos verzéket vált fel egy egyszerre bombasztikus és melankolikus refrén ebben a dalban, ami klipre és hangulatra tiszta Stressed Out, hangzásra pedig ismét a korai albumokat idézi. Nagyon értékelem, hogy a Trenchre való visszatérés nem azt jelenti, hogy akkor a sárga keselyűs albumot próbálják újracsinálni. Egyszerűen szürreális belegondolni, hogy az a három dal egymás után, a lemez legelején jön majd, annyira különböznek.

Dua Lipa - Illusion

Május első nagyobb megjelenése lesz a popkirálynő új albuma, ami az előzőleg elindított, táncolós, retrós fonalat hivatott folytatni. Az Illusion kifejezetten jól sikerült, de azért a Training Season szintjére nem ér fel. Hiába szerettem mindhárom új dalt, azért remélem nem ezek lesznek az érkező Radical Optimism legnagyobb durranásai.

MÁJUSI ELŐRETEKINTÉS

Május legvártabb albumai

Ahogy az előbb említettem, nagyon várom a május 3-án érkező új Dua Lipát, ugyanis a Future Nostalgia egyszerűen levett a lábamról. Ugyan az eddig kihozott dalok a Training Season-ön kívül nem igazán váltottak ki nagy lelkesedést, remélem tartogat meglepetéseket majd a lemez. Szintén várt album az új Billie Eilish is, főleg, hogy a Hit Me Hard and Soft kampányát semmilyen single-megjelenés nem kísérte, amit a mai trendek közt nem lehet nem értékelni. Őszintén szólva a legutóbbi két albumot nagyon bírtam, így kiváncsian várom ezt a popalbumot is. Mostantól minden hónap végén hagyomány lesz, hogy optimistán leírom, hogy hátha befarol végre a Bring Me the Horizon komikusan lassan készülő albuma. A Post Human: Next Gen-hez megszámlálhatatlan halasztás fűződik, de azt ígérgetik, hogy most már tényleg megérkezik nyáron a lemez. Nagyon remélem, mert az eddigi dalok alapján csont nélkül a Bring Me eddigi legjobb albumáról beszélünk, ha pedig a rebesgetett Billie Eilish-feat is megtörténik, az nagyot fog robbanni. Szándékosan a végére hagytam az általam leginkább várt lemezt. A Twenty One Pilots Scaled and Icy-ja pár dalon kívül számomra hatalmas csalódást okozott, főleg a Trench után, amit a egyenesen a legjobbnak tartok tőlük. Minden bizonnyal az összes tervezett single-t megkaptuk a Clancy-ről, én pedig nehezen tudok betelni az eddigiekkel: tetszett az Overcompensate direktebb, "top-osabb" vonala, imádtam a Next Semester alt-rockját is, és a zseniális debüt dallamaira hajazó Backslide is gyorsan a szívembe lopta magát. Reméljük, a többi dal sem lesz olyan fásult, mint a legutóbbi album.

Májusi koncertprogram

Májusban elég sok előadót lesz lehetőségem élőben látni: először Krúbi és Beton.Hofi egy napon érkezik a SZEN-re, ami 4500 forintért elég erős line-up. Előbbit frenetikus arénakoncertje után nagyon várom, utóbbi pedig megbízhatóan mindig nagy bulit csinál. Május 25-én a szegedi Dóm előtt lesz lehetőségem elcsípni Dzsúdlót, akit szintén nagyon várok az arénakoncert óta. Egyrészt azért, mert az is remekül sikerült, másrészt pedig azért, mert valahogy mindig a Dzsúdló-koncerteken érzem a legjobban magam, egyszerűen nem tudom megunni, pedig most fogom hetedszer látni. A hónap egyik legvártabb eseménye azonban egyértelműen Azahriah Puskás-triplája, amiből lesz szerencsém az utolsót megnézni. Az új album fényében egyértelmű, miért is várom ennyire. A hónap (és az év) legvártabb eseménye ugyan már június 1-éhez kötődik, azonban mivel esélytelen, hogy addigra elkészüljek a júniusi előretekintéssel, inkább itt letudom. Azahriah után egy héttel ugyanis másodszor láthatom a Metallicát, ami számomra A Zenekar. Tavaly az eddigi legjobb zenei élményem hozzájuk kötődik az elementáris hamburgi estéről, idén pedig Bécsben egy egyestés setlisttel, gyakorlatilag egy greatest hits programmal nézhetem meg őket. For Whom the Bell Tolls, Creeping Death, Sad But True, Master of Puppets egy este alatt - ezt már leírni is szürreális...